Fejenállás

Annyi dolgom van, hogy nagyon elmaradtam a blogolással. No meg az edzéssel is, de azért nem lustálkodtam. A jógát csinálgattam, mikor időm engedte.

És egy, számomra nagy dolgot sikerült véghez vinnem: megcsináltam a jóga fejenállást. Igaz, hogy még falnál, de már egyedül csinálom. Bátorító jelenlétre sincs szükségem. :) És nagyon-nagyon élvezem. Ha hosszabban nem jógázom, akkor is megcsinálom, annyira tetszik. Ma hazajöttem, átöltöztem, fejenálltam, aztán kezdtem a főzést. :)

Büszke vagyok magamra, hogy sikerült és jól érzem magam a pózban, mert általános iskolás koromban sem mertem soha fejenállni. Persze az más volt. A jóga fejenállásban nem terhelem a nyaki csigolyákat, a vállammal, karommal és törzsemmel tartom magam. A fejem forgatni is tudom közben.

Nagyon jó hasizomerősítő gyakorlat, mert úgy igazi a kivitelezése, ha hasizomból húzom magam zsugorba, majd nyújtom ki a lábaim. Eddig úgy sikerült, hogy egyik lábam lendítettem, a másikat próbáltam izomból húzni. Kemény. És a lejövetel sem elegáns úgy, ha odavágom magam. Cél, hogy szépen lassam tudjam engedni a lábam. Ha ez meglesz, tuti kockás lesz a hasam. :D

A mai haladó csoporttal belleztem is. Mivel kicsit dekoncentrált és fáradt voltam, a 120 bemelegítő swing után inkább nem vállaltam, hogy 8 kilónál többel edzzek. Ennyi pont elég volt.

6*20 swing @20kg
5 guggolás-fej fölé nyomás @8kg
10-10l,r egykezes swing @8kg
5 guggolás-fej fölé nyomás @8kg
20 tapsolós nyolcas @8kg
5 guggolás-fej fölé nyomás @8kg
10-10 test körül körzés @8kg
5 guggolás-fej fölé nyomás @8kg
20 taktikai nyolcas @8kg
5 guggolás-fej fölé nyomás @8kg
10-10l,r snatch @8kg
10-11-12-13-14-15l,r egykezes swing létra @8kg, összesen: 150 darab
10-10 halo

Adri

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

14.07.14. - 14.07.20

13.05.20, hétfő

13.05.18, szombat