Újra VO2Max

Folytattam a VO2Max-edzést, leteszteltem, hogy a 15sec/15sec-es protokollban történt-e változás a legutolsó ilyen edzésem óta.

VO2Max, 15sec/15sec, 30sorozat, 9snatch/sorozat @16kg
10 haskerék
2*(1-1)l,r bent press @32kg
10-10l,r halo @24kg

Ugyanúgy ment a 9 ismétlés sorozatonként, mint korábban, és ez nagyon jó! Tehát mindkét protokollra megvan a korábbi alap. Az új tervem az, hogy év végéig a 36sec/36sec-es protokollban elérjem a 20 sorozatot, a maiban pedig minimum a 60-at. Ugyanezen ismétlésszám mellett.

A korábbi Kenneth Jay-féle max. erőnövelő programot egy időre befejeztem. Nem teljesítettem az öt hetet százszázalékosan, de nem volt eredménytelen, amit elvégeztem. Sikerült kinyomnom military pressben a bulldogot, bent pressben a monstert, és fel is álltam a vele. Sokat fejlődtem húzódzkodásban, biztosabb lett a pistolom. Szóval erősödtem, a program kiváló. Kétszer öt hetet terveztem, de egyszerűen egyelőre unalmasnak tartom a nagy intenzitású napok hosszúságát. A dinamikusabb swing-eket, snatch-eket jobban szeretem. Persze ettől még később újra visszatérek ehhez az edzésmódszerhez.

Szóval minimum heti három VO2Max-edzés, plusz a hétfőihez hasonló nagysúlyos, nagy intenzitású swingek. Ezekhez jön még változatosságként egy kis gyakorlás mindenféle súllyal, mindenféle gyakorlattal.

Ricsi

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

14.07.14. - 14.07.20

13.05.20, hétfő

13.05.18, szombat