Fogadalmak


Leginkább azt kéne teljesíteni az állandó fogadkozásokból, hogy rendszeresen írom a blogot. :) Kicsit elvesztem ősszel, miután meglett az RKC II. A nyaralás után, szokás szerint, túl erős edzést tartottam magamnak, ebből lett egy könyöksérülés, amire még ráedzettem egy kicsit, mire meggyőztem magam, hogy jobb lesz leállni a nyomásokkal. Érdekes, a húzó gyakorlatoknál nem éreztem a problémát. Ellenben sokáig hanyagoltam a fekvőtámaszokat, presseket. December közepén pedig óvatosan rápróbáltam a rudas push pressre, és egyelőre azt beépítettem a rendszeres edzésekbe. Kitekingetések persze voltak egyéb gyakorlatok felé is, így tudom, hogy most már megint terhelhetem óvatosan a fekvőkkel is magam.
A rendszeres edzések először hétfő-szerda-péntek formában találtak meg. Ekkor három hét alatt eljutottam a 150kg-os deadlift-ig, és megismételtem az éveleji 125kg-os back squat-ot. Emellett tesztelgettem az olimpiai súlyemelő gyakorlatokat, mert ezek fejlesztésére koncentrálok a következő negyven edzésen.
A negyvenes számról egyesek rögtön asszociálhatnak is az Easy Strength programra, mely most az edzéseim derekát fogják adni. :) Már öt edzés erejéig próbálgattam a használandó súlyokat. Ezen edzéseket le is írom ide egy következő posztba, hogy látszódjon, honnan indulok.
Éves konkrét célokat nem fogalmazok meg, maradok végig az erő metcon-okkal fűszerezett útján. :)
Könnyebb megfogalmazni az edzéseken kívüli célokat:
- a 360Gym-ben és máshol tartott óráimon kihozni a maximumot azokból, akik megtiszteltek azzal, hogy rám bízták magukat a fittség felé vezető úton.
- a hazai CrossFit-életben való további rendszeres részvétel mind bíróként, szervezőként, mind versenyzőként.

Ricsi

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

14.07.14. - 14.07.20

13.05.20, hétfő

13.05.18, szombat