Visszatérés

Már a hét elején írnom kellett volna, hiszen a bemelegítő gyakorlásokat megkezdtem ahhoz, hogy hétfőn el tudjam indítani a tervezett edzésprogramot, csak még kellett egy kis idő a visszarázódásra. 
Január utolsó hete és a február első három hete edzés nélkül telt el. Azt azért mégse mondhatom, hogy mozgás nélkül, de ezek kimerültek a lépcsőzésben és a sétában. 
Viszont a bal karom kipihente magát, a hét eleji tesztekben nyoma sem volt a fájdalomnak. Kettlebelles fronton pedig még azt sem mondhatom, hogy nagyon megéreztem volna a kiesést, sőt ugyanúgy ki tudom nyomni a 32-es bellt. Adri pedig kinyomta a 20kg-os bellt bal kézzel is, ami nem ment még januárban! Néha nem árt a teljes pihenő. :)
Teszteltem a dupla 28-as nyomást is, és meglepő módon ötször ki tudtam nyomni, így ezzel a párossal fogok dolgozni a következő hónapban. A maximális húzódzkodásom is kb. ugyanott maradt. Nyolc ismétlésnél álltam meg januárban is, és most is. Ezzel a számmal kezdtem el újra a gyakorlást, mert ezt hagytam visszaesni az elmúlt időszakban. 

A következő négy hétben hat napon dupla belles feladatok lesznek az edzéstervben, emellett gyakorolni fogok pár saját testsúlyos feladatot is. Ezeket más napszakban tervezem megejteni, mint a belleseket, azaz, ha délelőtt bellezek, délután húzódzkodom. Igyekszem majd a mennyiségeket úgy szétosztani, hogyne érezzem napi két edzésnek ezt, inkább csak gyakorlásnak.
Leteszteltem az egyik "nehéz" napot a jövő havi tervben:
25mins amrap:
3 double military press @2*28kg
3 double front squat @2*28kg
8 teljes sorozat. 
Baromi nehéz lett a végére, ami nem is csoda, hiszen épphogy ki tudom nyomni ötször. Így nagyon is indokolt volt a sok pihenő. A guggolásokat együtt tudtam végezni a nyomásokkal, nem kellett letenni a belleket közöttük. Az arányokat tekintve, kb. 40sec volt a gyakorlat, és kb. 150sec a pihenő, ami majdnem 1:4-es munka:pihenőt jelent. Innen nem tervezem, hogy négy hét alatt elérném az 1:1-et, de jó lenne közelíteni az 1:2 felé. 
Ez lesz tehát a nyomásos rész, ahol huszonöt percet dolgozom. A ballisztikusban pedig marad a jó öreg húsz perces keret.

A húzódzkodásban öt sorozat lesz minden hétköznap. Ezen a héten így haladtam:
8, 7, 6, 5, 4
8, 7, 6, 5, 5
8, 7, 6, 6, 5
8, 7, 7, 6, 5
8, 8, 7, 6, 5

Ricsi

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

14.07.14. - 14.07.20

13.05.20, hétfő

13.05.18, szombat