13.03.11, hétfő

Meg akartam fordítani a múlt heti sorrendet, és délelőtt lenyomni a létrákat. A Roxy-ban van is egy régi típusú ezüst Elite 28-as párom, de annyira nyomta a bal alkaromat egy ponton, hogy nem tudtam nyomni tőle. Szívesen el is cserélném, ha kell valakinek.

Délelőtt: 
10, 9, 8, 7, 6 pullups
15, 15, 16, 17, 15 pushups
Most külön-külön nyomtam le őket. A húzódzkodások között három perceket pihentem, a fekvőtámaszok között másfelet. Jobban ment, mint a múlt héten. 

PM, SMR

Délután:
SMR, PM, plusz a szokásos bemelegítés, amit nem fogok minden alkalommal bemásolni.

25mins amrap:
3-as (double military press és double front squat) létra @2*28kg
5 teljes létra, plusz két lépcső a hatodikból. 
A terv az volt, hogy fél perceket faragok az egyes létrákra szánt időből. A négy és fél percből a végén hagyok két percet, kipihenni a hármas fokot. Az első két percébe pedig be kell férnie az első két lépcsőnek. Ez ment is végig, csak egyre lassabban tudtam nyomni a belleket, utána a guggolásokkal sosem volt gond. Az ötödik létra után maradt két és fél perc, és ott a második lépcsőre elfogyott az erő. Azt még kinyomtam, de nem volt erőm egy percre rá még hármat nyomni. Persze ez is hárommal több ismétlést jelent, mint múlt héten, szóval panaszra nincs ok. A jövő héten pedig a cél az, hogy befejezzem a hatodik létrát is. 

1-1l,r turkish get up @44kg
Csak úgy, terven kívül.

PM, SMR

Ricsi

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

14.07.14. - 14.07.20

13.05.20, hétfő

13.05.18, szombat