Vasárnapi testedzés

Reggel 10-től 11.30-ig ismét jógáztunk. Az eddigi 4 alkalom közül számomra ez volt fizikailag a legjobb. Nagyon jól bírtam, végig tudtam koncentrálni a légzésemre, nyugodt voltam. Előző két alkalommal volt bennem egy kis türelmetlenség egyes gyakorlatoknál és vártam, hogy vége legyen. A mai órán viszont tökéletesen éreztem magam. Kíváncsi vagyok a továbbiakra. Úgy döntöttem, kiveszek egy nap szabit két részletben és így kedd és csütörtök reggel is tudok menni. Így meglesz a 10 nap alatt 10 jógaóra, mert szerdán reggel és este is gyakorlok. Nagyon kíváncsi vagyok arra is, hogy rákövetkező héten a masszőr észrevesz-e valamilyen változást. :)

Délutánra is megvolt az edzésem "farmer walk" formában. Átköltöztettük a golyókat a másik terembe, és mivel Ricsinek be kellett mennie dolgozni, a barátnőmmel ketten oldottuk meg a feladatot. Nagy élmény volt a pincéből fellépcsőzni, elvinni az autóig, bepakolni, majd kipakolni és helyére rakni a belleket. Aki a combjára és a fenekére hatékonyan szeretne dolgozni, annak javaslom, hogy fogjon meg 1-1 24-es vagy 16-os súlyt és lépcsőzzön. Tuti meglesz a hatása. :) Éreztem is a költöztetés végére, hogy az ebéd gyanánt elfogyasztott dinnyeszelet kevés energiát szolgáltatott... :)

Adri

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

14.07.14. - 14.07.20

13.05.20, hétfő

13.05.18, szombat