Téry Ödön emléktúra

Szombaton Gergellyel lefutottuk a Téry Ödön teljesítménytúra 20-as távját. Hűvösvölgyből indultunk, és az első igazi tavaszi nap örömére felül elég volt egy szál póló is. :) Vittem egy tevepúpot, hogy tudjak inni, de nem ellenőriztem le a csövet előző este, és vmiért most nem jött át/ki a tartályból a víz, így nem ittam az egész túra alatt. Nem is ettem, de ezt amúgy sem terveztem. :) A reggelim 2dl rostos almalé és két kis szelet csoki volt. Nem vmi tudományos, de vmikor el kell fogynia a csokinak... :)


7:50-kor rajt, egy kis bemelegítő gyaloglás, felszerelés-igazítás, majd kocogásba váltottunk. Az első ellenőrzőpontig tök jól haladtunk. A tempón meg is lepődtem, miután feltöltöttem a pulzusadatokat. Persze, aztán jöttek a dombok, hegyek, és rendesen be is lassultam. Nem -tunk, mert Gergely sokkal jobb aerob-erőnlétben van a sok hegymászásnak, túrának köszönhetően. Pár meredek emelkedő után növelhettem a tempót, hogy felfussak rá. A Nagy-Szénásról gyönyörű volt a kilátás, de egész végig élvezetes volt a túra, már amikor nem betonon, városból ki-be mentünk. A betonból sajnos kicsit sok volt most. Piliscsabára már elég fáradtan érkeztem, párszor belesétáltam a futásba sík terepen is. Itt kellett volna jól megtalálni az utat a klotildligeti vonatállomásra. Szokásomhoz híven, itinert olvasni nem olvasok, kérdezni nem kérdezek, látni nem látok, így az utcákon eltévesztettük a kék jelzést. Elkavartunk Pilicsaba határáig. :( A vonatot viszont Gergelynek el kellett érnie, ezért előre küldtem, benne maradt még erő sietni. El is érte. :) Én meg lezártam a futást, és szép kényelmes tempóban, közértezve, kérdezve, lesétáltam a maradék 2.2km-t a túra céljáig.


Így a teljes idő 3:15:52 lett, a táv pedig 25.3km, az eredeti 23.8km lett volna... :)
Pulzus-adatok: max. pulzus: 192, átlag. pulzus: 163
A megtett szintemelkedés: 541m.

Ricsi

Ui: a vonatról csak annyit, hogy a 35km-t 50! perc alatt tette meg. Indiai állapotok...

Megjegyzések

Juci SFG üzenete…
"Szokásomhoz híven, itinert olvasni nem olvasok, kérdezni nem kérdezek, látni nem látok, így az utcákon eltévesztettük a kék jelzést"

Az király! Egy igazi hardcore túrázó nem olvas, nem kérdez, nem lát :D
Ez a rész nekem is menne :D
Ricsi üzenete…
Ezt villámgyorsan megtanultam. Szinte nem volt olyan túrám, ahol nem tévedtem el... Azt hiszem a legdurvább egy 50-esből 60-as túra elkészítése volt a Mecsekben. :)
Juci SFG üzenete…
Ez az!
Ki kell hozni belőle mindent, még azt is, ami eredetileg nem volt benne! :)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

14.07.14. - 14.07.20

13.05.20, hétfő

13.05.18, szombat