Margita 20 teljesítménytúra

Ma délelőtt egy barátommal lefutottam a Margita teljesítménytúra 20km-es távját a Gödöllői-dombságban 2:45:29 alatt. Szerencsére a hóeséstől, széltől megkímélt minket az időjárás, kellemes futóidő volt, talán még túl is öltöztem. A túra első és utolsó kilométerei a városban vezetnek, ez az egyedüli negatívum ezen a túrán. Nem szeretem, ha túl sokat kell menni a városban, egyrészt a beton miatt, másrészt nézni kell az itinert, hogy mely utcákon kell menni, ahelyett, hogy a természetet bámulnánk. Kicsit el is kavartunk a végén, de időben nem számított igazán. A túra elején bemelegítésként letakarítatlan járdákon futottunk meg-meg csúszva. Mikor az erdőbe értünk, jött a letaposott hó, illetve előzéskor a lábszárközépig érő hó. :) Mivel a rajtidő végén indultunk, a gyalogosok már szépen kitaposták nekünk az utat. Ezeken, bár könnyebb volt futni, rendesen csúszkált a lábunk. A mélyhó meg egyszerűen rabolta az energiát. :) Viszont az ilyen túrákon nem a futóké az elsőbbség. Ha vki félreáll, megköszönjük, de amikor csak lehet, mi előzünk, akár a bozótosban is. Hősök vagyunk, akárki láthassa. :D Négy dombocskát kellett megmászni. Ez látható is a diagrammon fenn. Az alacsonyabbról induló vonal a szintrajz, a magasabb a pulzusgörbém. Az össz szintemelkedés 419m volt. Minden domb utáni lejtőt jól megfutottunk, miután az elsőnél olyan élménydús volt. Megindultunk lefelé, többször a mély hóban előzés okán, és egyre nagyobbakat lépve, gyorsulva, karral egyensúlyozva, végül pofára esve, sok métert csúszva, nevetve, de mindig megérkeztünk az aktuális domb aljába. :) A combhajlítóm a csütörtöki swingektől végül mégis bedurrant, csak a péntek délutáni masszázs előtt jött ez ki. Mára sem múlt, és ahogy a kilométerek fogytak, úgy csatlakozott hozzá a vádlim, a boka körüli szalagok, majd a combfeszítőm is. Ez a táv pont elég volt újrakezdésnek. Legutóbb több, mint egy éve futottam a Mátrában egy 30-ast, szintén hóban. Viszont idén komolyabb szerepet kap a futás is, újra előveszem pár régi kedvenc terepem. A pulzusom, mint látszik, az egekben szárnyalt. Nos, ez az elmúlt évek futástalanságának köszönhető. Most az átlagpulzusom 176 volt, a maximum pedig 202! A tejsavköszöb, a legutóbbi mérésnél, 173-177-es pulzusok között van nálam... Ezek alapján várható volt a sok tejsavtermelődés, esetleges görcs. A futás vége felé jött is emiatt a lassulás, de ez még pont belefért. Jól kell megválasztani a távot. :) A délutáni bázikus fürdősavas, forró vizes fürdő pedig tökéletesen rendbe rakta a lábam. A teljes elégetett kalória 2581kcal volt, ami egy elég szép mennyiség ezen a távon. Közrejátszott a sok hó, és a magas pulzus. Így "utánégetés" is lesz. A kiizzadt folyadéknak köszönhetően kb. 2.5kg-mal voltam kevesebb az itthoni mérésnél, pedig beérkezés után ráraboltunk a jól megsózott, hagymázott zsíroskenyérre, plusz a forró napközis teára! :)
Ha bárkinek kedve támad a természetben szervezett formában túrázni, kocogni, futni, akkor a Teljesítménytúrázók Társaságának honlapján böngésszen. Minden tájegységben mindenféle távon rendeznek túrákat.

Ricsi

Megjegyzések

FredYoong üzenete…
Ez nem semmi... Gratulálok! Szinte megjött a kedvem egy ilyenhez! (nem mintha meg is tudnám csinálni :-) )
Ricsi üzenete…
Köszönöm!
Ha megjött a kedved, érdemes kipróbálni, de persze nem 20km-rel kell kezdeni. :) Illetve sétálni lehet egy 20-ast. Ha meg úgy tetszik, bele lehet kocogni a lejtőkbe.
szpajder üzenete…
nem 20 km-rel kell kezdeni, hanem félhegyi maratonnal :)))

(Gergely)
Judit üzenete…
Ez klassz :) Gratula!
Felfele emelkedik, lefele csúszik, közben térdigérő hó, ez kemény wazz :)
Az titok, hogy milyen futókalandot tervezel az idénre? Vagy Ironman lesz? ;)
Ricsi üzenete…
Köszi! :)
Először most tekintsünk a közelbe, ez lesz a tavasz egyik főpróbája: http://www.matraberc-trail.com/
Ezen meg a másik: http://www.terepszazas.hu/
Plusz el kéne még keveredni egy kis bringázásra is, hogy szóba jöhessen a nagy táv. :)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

14.07.14. - 14.07.20

13.05.20, hétfő

13.05.18, szombat