Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2009

1000 Snatch Challenge

Kép
Tegnap délután megcsináltam az 1000 Snatch Challenge-t. :)
Ugyebár, fogadtunkJuci RKC-val és Robzon RKC-val 1000 snatch-ben, és mivel mindenki veszített, így meg is kell csinálni, nem csak beszélni róla. :) December 23-ig hagytam magamnak haladékot, és végül tegnap került rá sor. Két hete már hazavittem a 16-ost, hogy majd otthon. Abból nem lett semmi, csak farmer walk, ahogy szépen cipeltem vissza a terembe a bellt...
Ezért inkább úgy döntöttem, hogy majd az ezévi utolsó két csoportos óra előtt tolom le. Bemelegítésként két 24-est és egy 8-as vittem a terembe. Kicsit csúszásba is kerültem, amit fokoztam azzal, hogy jól - majdnem jól - leragasztottam a kezem az RKC-kurzuson ajánlatos technikával.
Az első kétszáz alatt még leült velem szembe egy jitsu-s srác és kérdezgetett, de mondtam neki, hogy nem nagyon fogok válaszolni. :) Majd megunta a monoton mozgás látványát és lelépett. Négyszáz után jött egy kis holtpont, majd ötszáznál levált egy kis bőrdarab a bal tenyeremről, amit követett b…

Szombat

Páran toltunk egy jó kis edzést szombaton. Lehettünk volna többen is, mert átpakoltuk az egyik teremből a másikba súlyok nagy részét. Viszont a farmer walk legalább megvolt sok különböző terheléssel.

5-5l,r turkish get up @20kg 5*10 kétkezes swing @20kg

Tabata, egykezes swing, 20sec/10sec, 8sorozat, 13swing/sorozat @20kg

Súlycsökkentő sorozatok:
10-10 deadlift @48, 40, 32, 24, 20, 16, 12, 8kg
10-10 kétkezes swing @48, 40, 32, 24, 20, 16, 12, 8kg
5-5 guggolás @48, 40, 32, 24, 20, 16, 12, 8kg

5-ös windmill létra @24kg

Bent press gyakorlás, plusz
1l bent press @48kg
1 two hands anyhow @r: 40kg + l: 20kg

3-3l,r snatch - lehúzom cleanbe - press - lehúzom cleanbe - push press - windmill @20kg

Tabata, snatch, 20sec/10sec, 8sorozat, 10snatch/sorozat @16kg

30-sec-es piramis: @16kg
30sec kétkezes swing
30sec pihenő
30sec nyolcas, 30sec kétkezes swing
30sec pihenő
30sec guggolás, 30sec nyolcas, 30sec kétkezes swing
30sec pihenő
30sec clean&press a gyengébb karral, 30sec clean&press az erősebb karral, 30sec …

Edzés

Csütörtökön, a szerdán kapott pár oltás ellenére, egész jól ment az edzés.

1-1l,r turkish get up @16kg
10-10l,r halo @16kg
1-1l,r turkish get up @24kg
1-1l,r négylépcsős turkish get up @24kg
1-1l,r turkish get up @24kg

5kör időre: 6min 18sec
7 double swing
11 burpee

Összetett gyakorlat:
10 double deadlift + burpee, fekvőtámasz a két golyó fülén
5-5l,r renegade row
9 double deadlift + burpee, fekvőtámasz a két golyó fülén
5-5l,r renegade row
8 double deadlift + burpee, fekvőtámasz a két golyó fülén
4-4l,r renegade row
...
1 double deadlift + burpee, fekvőtámasz a két golyó fülén
1-1l,r renegade row

Ricsi

Ashtanga

Kép
Reggel Ashtangára mentem. Megint Mysore típusú óra volt István vezetésével, ahol a saját ütemünkben csináltuk végig a sorozatot, mintha otthon gyakorolnánk. Csakhogy itt van két lényeges különbség. A fontosabb a szakszerű, pontos javítás, kiigazítás, a másik pedig a magasabb hőmérséklet és páratartalom, ami szintén jó segítség a testnek. Vittem pulzusmérőt is és ezt az órát is lemértem. Kb. hasonló idő alatt csináltam meg az első sorozatot, mint vasárnap az Agnit, az utolsó tíz perc pedig egy jó kis pihenéssel, majdnem elalvással telt.


Átlagpulzusom 115, maximális pulzusom 159 volt, az elégetett kalória mennyisége pedig 768kcal. Látszik, hogy a keringési rendszernek kevésbé megterhelő, de nem is volt olyan meleg, mint vasárnap. Lemérek legközelebb egy Hot Ashtanga órát is.

Ricsi

Tegnapi kettlebell

Komoly izomlázam lett a trapéz- és a rombuszizmaimban a vasárnapi Agnit követően. Gondoltam, egy kis bell rendbeteszi hamar. :)

Návászana 10-10l,r halo @16kg
3-3l,r turkish get up @24kg kétkezes swing, 10 kör, 15sec munka/20sec pihenő, 11swing/sorozat @24kg

Összetett gyakorlat: 6kör, 3min munka/1min pihenő
1.min: snatch @20kg 2.min: hídtartás 3.min: fél-snatch @20kg
1min pihenő 1.min: viking push press @20kg
2.min: burpee
3.min: deadlift @24kg 1min pihenő 1.min: clean&press @24kg
2.min: guggolás talajérintéssel, súly nélkül
3.min: kétkezes swing @24kg 1min pihenő 1.min: egykezes swing @24kg
2.min: fekvőtámasz
3.min: nyolcas @24kg
1min pihenő 1.min: 1-1l,r turkish get up @24kg
2.min: kitörés előre váltott lábbal, súly nélkül
3.min: guggolásból fej fölé nyomás, golyó bottom up pozícióban @20kg 1min pihenő 1.min: clean&squat&press @24kg
2.min: széktartás, azaz guggolás lábujjhegyen állva, vízszintes combbal, mellkas előtt párhuzamosan előre nyújtott karokkal
3.min: clean @24kg 1min pihenő

10 haskerék

Ricsi

Agni-jóga

Kép
Vasárnap Agni-jógára mentünk az Atma Centerbe. Itt kifejezetten meleg van, 36°C, majdnem mint Bikram jógán, csak a páratartalom is 60% fölé van kergetve. :) Rengetegen voltunk, szinte nem is lett volnma szükség a párásító berendezésre. A 90perces órán a gyakorlatok részben ugyanazok voltak, mint a Bikramon, részben mások, pl. van benne gyertya és ekepóz. Az egyes ászanákat pedig 21 légzésig tartjuk ki. Ez néha elég sok. :) Viszont szépen bele lehet lazulni az ászanákba, főleg, ha nem az egyensúly megtartására kell koncentrálni, mint ahogy nekem kellett néhány álló póznál. Vittem pulzusmérőt is, íme az eredmény:


Korábban lemértem egy Bikram órát is. A kettőt összehasonlítva nálam ezek jöttek ki:
átlagpulzus: Bikram: 128, Agni: 135
max pulzus: Bikram: 167, Agni: 184
elégetett kalória: Bikram: 810kcal, Agni: 940kcal

Látszik, hogy az Agni keményebb próba elé állítja a jógázót, de korántsem teljesíthetetlen a feladat. Tehát irány az Agni, de még irányabb az Ashtanga! :)

Ricsi

Újra edzünk

Kis pihenés után csütörtökön vettem elő újra a belleket, hogy komolyabban átmozgassam magam.

20perc alatt a lehető legtöbb kört: 3kör + 3gyakorlat
20 kétkezes swing 10-10l,r egykezes siwng 10-10l,r magasra húzás 10-10l,r fél-snatch 10-10l,r snatch Az első két kört 24-essel csináltam, ez kinyírta a fogásom, a továbbiakban a kétkezes swingnél maradtam a 24kg-osnál, a többinél viszont a 20kg-os használtam.

5-ös clean&press&windmill létra @24kg

Lett volna még egy létra, végül nem lett. A clean-ekhez úgy sem fűlött volna a fogam, illetve fogásom.

Ricsi

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alkar erősítés

Triathlon VB - Age Group

Fogyás