Om

Idézek a jegyzetből, amit kaptam:

"Mandukya Upanisad szerint az óm szótagot vibrálva (mely az "A", az "U" és az "M" hangzókból áll, amelyek kiejtve az Om-ot formálják) a hangzókról külön-külön és végül egyben kell meditálni.

Az első "A" hangzó az élőlények ébrenléti állapotára utal, amelyben a tudat kifelé, az érzéktárgyak irányában rögzül.

A második "U" hangzó az élőlények álombeli állapotát jelképezi, amelyben bár az embernek nincs közvetlen aktív kapcsolata a külvilággal, mégis ez az állapot is az anyagi világban megélt élményekben gyökerezik.

A harmadik "M" hangzó a mély alvás állapotára utal, amelyben az alvó nem érez vágyat, nem lát álmot. Ezt az élőlény lelki és anyagi helyzetéről való tudatlanság jellemzi.

Összefoglalva az óm (AUM) szótag hangzói külön-külön az anyagi világ feltételei között élő lények három különböző tudatállapotát jelképezik, amelyek mindegyike az anyagi világhoz köti őt.

Ezen állapotok (az anyagi szféra) fölé emeli a tudatot ha az óm szótagon mint egységről, a Legfelsőbb Urat képviselő hangvibrációról meditálunk (Bg.7.8.) Ez a negyedik stádiuma az óm vibrálásának."


"Ha az óm vibrálása közben (dzsapa) az eredeti szanszkrit jelre függesztjük tekintetünket, és úgy meditálunk (tratak), akkor az írásjel hosszabb alsó íve képviseli az álom, rövidebb felső része az ébrenlét, a középpontból kiinduló ív pedig az álom nélküli tudatállapotot. A C-betűt formáló ív az anyagi illúzió (maya) fátylát jelképezi, amely megakadályozza, hogy önmagunkat és a körülöttünk lévő világot a maga valójában lássuk, s hogy elérjük a transzcendentális isteni birodalmat (a C-betű fölötti pont - bindu)."

Ma reggel jógáztam itthon 45 percet, nagyon jó volt, gyorsan repült közben az idő.

Adri

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

14.07.14. - 14.07.20

13.05.20, hétfő

13.05.18, szombat