Jóga

Ma reggel 21 Napüdvözlettel indítottam. Ezt tervezem minden reggelre rendszeresíteni, kiegészítve néhány gyakorlattal, amihez éppen kedvem van.

A jógával jelenleg az a célom, hogy heti 5-6 napon gyakoroljam, 30 perctől akár 2 óráig, idő függvényében. Ez teljesen másról szól, mintsem hogy kitűzzem azt, hogy pl. december 31-re a nyakamba teszem a lábam. Lehet, hogy két hónap múlva fog menni, lehet, hogy két év múlva, nem ez számít. Az számít, hogyan érzem magam.

Ma este benéztem Bikramra. Jól éreztem magam közben, ami az utóbbi alkalmakról nem mondható el. A megszokottól eltérően a terem egy másik pontján voltam, illetve a hátsó sorban helyezkedtem el, hogy ne lássam magam a tükörben. Rájöttem, hogy a tükör zavar és a külsőségekről szól. Mikor ott vagyok, az a lényeg, hogy a belsőmmel foglalkozzak, a testérzeteimmel és egyáltalán nem számít, mit mutat a tükör. Úgy szeretném szépen csinálni a gyakorlatokat, hogy érzem az izmok munkáját, és nem úgy, hogy azt nézem a tükörben, hogy még 1 cm-rel magasabbra kéne emelni a lábamat. Ilyen megvilágításban teljesen más volt az óra, talán ezt élveztem legjobban az összes eddigi közül.

Adri

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

14.07.14. - 14.07.20

13.05.20, hétfő

13.05.18, szombat